Kedves Látogató!

Új – Zélandon van egy úgynevezett Forgotten World Highway (Elfelejtett világ út), ami egy 148 km hosszú aszfalt nélküli mesés hely. Ahogy haladtam az úton, minden kanyarban azt érzeztem, EZ a Föld nevű bolygó, ez a legszebb hely a világon, ez a Világ vége, közepe, eleje. Hegyek hatalmas szerpentinekkel, zöld színű legelők birkákkal, s fekete homokú óceánpart.

Szabadság, tiszta levegő, közel a természethez és egy olyan érzés, amit itt Magyarországon szinte sosem éreztem azelőtt. Az emberek végtelen kedvességgel, nyugalommal, és a szó jó értelmében vett lazasággal élik a mindennapokat.

Amikor hazajöttem az Ausztráliában töltött éveim után, akkor láttam meg igazán, amiről annyi statisztika is szól: mennyire szorongóak vagyunk mi, magyarok. Így hát mi mást adnánk át a gyerekeinknek?

Természetesen az ország gazdasági helyzete, a válság, a hitelek stb. is okozzák mindezt (és ennek súlyát nem is kicsinyítem, hisz valóban meg tud roppanni valaki alatta), mégis abban hiszek, hogy bennünk és Magyarországon is van egy “Forgotten World Highway”.

A mai társadalom, kultúrális változások és természetesen a gazdasági helyzet (stressz, félelem, időhiány stb.) rányomja bélyegét a gyermekek fejlődésére/ fejlesztésére. Bár mindent megpróbálunk megadni: legjobb minőségű élelmiszerek, rengeteg játék, azonban a legjobb nevelési eszköznek mégis a minőségi, együtt töltött időt tartom.

A gyermekünk a mi életünkből merít: erőt, mintát, érzelmeket, jövőképet. Ezekkel épül az élete, Ő maga, a jövője és aztán az ő gyerekei is. Minden nap a mi kezünkben van a döntés, hogy milyen országot, milyen társadalmat építünk tovább. Megmutatjuk-e nekik az élet élvezetét, játékosságot és a feltétel nélküli szeretetet? Van-e képességünk az örömre, akkor is, ha félünk? Tudunk –e játékként tekinteni az életre, velük együtt? Tudunk-e erőt adni nekik, hogy azt majd a saját életükbe és a jövőjükbe épitsék? És:tudunk-e tanulni tőlük?

Az Adnia és a delfinek című mesekönyv abból a célból született, hogy mindezekre a mesék szimbolikáján keresztül megtanítsuk őket, ugyanis a delfinek tökéletes képviselői a feltétel nélküli szeretetnek, a játékosságnak, az élet élvezetének, minden körülmények között.

Gyerekkoromban rajongtam a delfinekért, s tudtam, hogy velük és sérült gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Mindent megtettem ezért, s 20 évesen kimentem egy delfinterápiás központba dolgozni. Nagyon hamar világossá vált számomra, hogy a delfinek itt csupán eszközök; betegek, depressziósak és képességüket, amivel gyógyítanak, nem igazán tudják használni a fogság miatt. A tanulmányok, a könyvek, az emberi “elme” korlátozottsága a gyógyítás értelmezésében hetek alatt semmivé váltak a delfinek megismerésével. Fogságban is képesek voltak olyat nyújtani, aminek eredetéről a tudománynak mind a mai napig csak feltételezései vannak.

Nem sokkal később felmondtam, s a gyerekkori álmomat egy egészen más irányba tereltem. Mielőtt eljöttem onnan, sokat úsztam velük, majd az utolsó nap hajnalban lesétáltam az egyik delfin medencéjéhez, akinek az orra tele volt sebesüléssel (depressziósan sokszor verik saját orrukat a medence széléhez), szeme teljesen beteg volt az emberi baktériumoktól, folyamatos hormonkezelés alatt állt, hogy ne legyen szexuális vágya, mert az megnehezíti a terápiákat, neki mégis "dolgoznia" kellett napi 8- 9 órát sok-sok euroért. Neki (is) megígértem, hogy vinni fogom a hírüket, s elmondom majd, akinek csak tudom, hogy nekik ez nem jó, s ők azért vannak ott, mert mi emberek annyira "szeretjük" őket és úszni akarunk velük. Ők rabságban vannak és ha egyszer belenézel egy delfin szemébe, akkor tudod, hogy erre semmilyen felmentés nincsen: "csak egyszer az életben", "csak a gyerekem miatt", "annyira cukik", "ez a sorsuk" stb.   Ebből az érzésből és elhatározásból született ez a mesekönyv.

A könyvről:

• Címe: Adnia és a delfinek
• Írta: Kőpataki Katalin
• Illusztrálta: Baran György
• Ajánlott korosztály: 4-10 év
• Ára: 2500 Ft +postaköltség

                                                   “A delfinekben van valami különleges – olyannak látjuk őket, mint amilyennek magunkat akarjuk látni.” (Wade Doak cetkutató)

Részlet a meséből

“- Tudod, nagy családunk van, mert a delfinek mindig összetartanak. Együtt alszunk, úszunk, vadászunk a kisebb halakra, amikkel táplálkozunk. Naponta legalább száz halat megeszünk, ami nagyon soknak tűnhet, de a méretünkhöz képest nem az. Egész nap úszunk, így szükségünk is van a sok energiára. Mi azonban nem mosunk fogat evés után, mert több, mint száz van belőlük. Ezért nektek sokkal könnyebb dolgotok van ám!- mondta bohóckodva, miközben kitátotta száját, hogy megmutassa fogait.

- És mit csináltok egész nap a vízben? – faggatta tovább Adnia a delfint.

- (…) Kedvenc időtöltésünk a hullámokon lovaglás, ahogy a szörfözők is teszik, illetve nemcsak nézzük a halászokat, hanem gyakran velük is tartunk. Elkísérjük őket, sőt, segítünk halat fogni a hálóikba. ”

Néhány “üzenet” a delfinektől:

Itt a tengerben mindenkinek van feladata, ahogy nektek is. Mi a vidámságra és az élet élvezetére bíztatunk titeket, s akkor is kapcsolatba léphetsz velünk, ha nem vagyunk közel.Kérd a segítségünket, hogy élvezni tudd újra az életed. Apró dolgokkal kezd, amik örömet okoznak, és nagy dolgokkal folytasd, amik a szíved álmai.

Azért nem szeretjük, ha megérintesz minket, mert így egyrészt rengeteg baktériummal találkozhatunk, amit a mi szervezetünk nem ismer, másrészt: szeretnénk, ha elhinnétek, képesek vagytok gondolatokkal kommunikálni velünk és egymással, érintés nélkül. Használjátok a szíveteket, a telepátiát. Nálunk működik.

Mindent megteszünk értetek: fogságban élünk, gyerekeket gyógyítunk, mutatványozunk, pénzt hozunk, rajzolunk, kihalásznak minket és meg is esznek, s mégis lassan beszélni is megtanítotok, hogy bizonyítsátok, mi is fejlett intelligenciával rendelkezünk. Takarítószeres és kozmetikai vegyületekben úszkálunk. Azonban mi, állatok, fogságban meghalunk - a családunk és a társaink egy életen át várnak minket. A kémiai szereket te megválaszthatod, mi itt nem. Kérlek, vegyél környezetkímélő szereket, hogy mi is egészségesen élhessünk. Különben nem úszhatunk szabadon, nem teljesíthetjük a feladatunk, amiért megszülettünk. Nekünk is van lelkünk, csak mi nem tudjuk elmondani, amit szeretnénk: minden állatnak ott a helye, ahova az élet rendje szánta.

Nálunk is vannak különbségek, itt a vizekben - mégis szeretjük egymást! Senki sem jobb, rosszabb, csak más. Ő bálna, én delfin. Mindegyikünk tökéletes - és még repülőset is tudunk játszani!

Referenciák

Könyv rendelés